Szóval Melbourne-ből hétfőn továbbrepültünk Tasmániába, ami egy Magyarország méretű sziget Ausztráliától délre. Igazából Ausztrália egyik állama, úgyhogy országhatáron nem is kellett átmennünk.
Ahogy leszálltunk Hobart-ban, béreltünk egy autót aztán a délután folyamán felfedeztük nagyjából a várost, ami a legnagyobb a szigeten, kb 200 ezer lakossal. Teljesen más világ, mint Brisbane környéke, de nagyon hangulatos. Európaibb és nyugisabb, csendesebb minden. És mivel délebbre van, az időjárás is más: itt megvan normálisan a 4 évszak Magyarországhoz hasonlóan, úgyhogy itt nem volt zöld minden, hanem voltak már őszi színek.
Éjjelre találtunk egy backpackert, ami olcsó, “hátizsákos” turista szállás, sokágyas koedukált szobákkal. Soha nem aludtam ilyenben még, elég sajátos hangulata van a legkülönbözőbb tájakról érkező emberek keverékének a sulis táborokat idéző emeletes ágyas szobákban.
Kedd reggel korán felmentünk egy kilátóhoz amit tegnap este találtunk, gyönyörű volt a napfelkelte, annak ellenére is, hogy 4 fok volt és lefagyott a kezünk :D Utána egy nagyobb, 1300 méteres hegyre is felmentünk (nyilván autóval :D) ahonnan még durvább látvány volt a felhőkbe takart város. Lehet kicsit sok róla a kép de nagyon szép volt :)
Tasmánia egyébként Ausztrália többi részéhez hasonlóan börtön kolóniaként népesült be a 19. század elején, és ennek elég sok nyoma van a környéken, például börtön romok és múzeumok formájában. Mi ezek közül csak egybe mentünk be, a Port Arthur nevűbe, ami nagyon jól ki van építve és még a múzeum része is meglepően érdekes + az idegenvezető is érdekes sztorikat mondott. Nagyon tetszett az egész program, gondolat ébresztő volt.
Azon a félszigeten, ahol a börtön is van, találtunk még egy nagyon vagány helyet: brutál magas sziklafalak az óceán parton, elképesztő sziklaformákkal… a képek ezt sajnos nem adják vissza, élőben ütősebb volt. Az egyik képen az élesszeműek még engem is láthatnak integetni :)
Szerdán nagyon sokat autóztunk, át egy nagyon szép hegységen (Credle Mountain), tök jó szerpentineken, ahol rábukkantunk jó helyekre, például tavakra, vízesésekre, nagy hegyi vízerőműre, stb… A legemlékezetesebb rész az volt, hogy amikor már alig volt benzinünk, végre találtunk egy kis falut a semmi közepén, ami kb 20 házból állt, de volt egy benzinkútja. A benzinkút igazából egy sima bolt volt, de volt előtte 2 töltőállomás, egy dízeles meg egy benzines. Tankolni persze nem tudtunk csak úgy simán, mert a pisztoly le volt lakatolva egy szép nagy vas lakattal, szóval látszólag aznap még senki nem használta, pedig ez már dél körül lehetett. Kihívtuk a boltost, aki előbb leszedte a lakatot, majd felnyitotta a töltőállomás tetejét, és könyékig benyúlva lenullázta a kijelzőt, majd nagy nehezen beállította az aktuális benzinárat. Mielőtt elkezdtünk tankolni, már forgott párat a számláló, szóval kb fél literről indultunk… Na de a java még hátravolt: amikor bementem a boltba fizetni, a boltos elővett egy kis távcsövet, amivel leolvasta, hogy mennyit tankoltunk…. :DDD Tökéletes automatizáltság minden ponton :) Mindenezek után persze a fizetés is kábé 2 perces folyamat volt, mert a 6-7 éves kisfiát próbálta betanítani a pénztárgép használatára, de szegény kisrácnak az összeadás – kivonás még nem igazán ment. Lényeg a lényeg, benzinünk is lett + egy felejthetetlen élménnyünk is. Valami hasonló érzés lehet időgéppel visszamenni a múltba :)
Nem sokkal később találtunk egy “várost” is (Queenstown), ahol szintén olyan érzésünk volt, hogy a semmi közepén vagyunk és pár évvel lemaradva. De hangulatos volt, és még egy jó pizzériát is találtunk, ahol a két pizzánk mellé adtak még egy harmadikat is ajándékba ingyen üdítővel együtt. A mennyiség viszont kicsit kifogott rajtunk, nem csak ebédre ettük ezt hanem még vacsorára, sőt másnap reggelire is…. :) Erőteljes pizza szag volt a kocsiban egy jó ideig.
Hogy tuti ne aludjunk el vezetés közben, szürkület után előjött rengeteg állat az erdőből, és hát egy szerpentinen nem sok idő van észrevenni őket és lelassítani, úgyhogy Norbinak volt mit kerülgetnie. Egy wallabi (törpe kenguru) viszont így is került az autónk alá… Nem volt jó érzés a bérelt autóval a csattanás, de megúsztuk, semmi sérülés nem látszott az autón.
Estére értünk Launcestonba, ami az állam második legnagyobb városa. Itt is találtunk egy jó backpacker szállást, aztán egy angol pub-ban sikerült kb 2000 forintért inni egy 235 milliliteres pohár sört… :D
Csütörtök reggel kimentünk egy közeli park szerű helyre, ahol volt egy nagy tó, meg körbe a domboldalakon sok kilátó hely, meg függőhíd meg hasonló dolgok, elég szép volt. Ja és csomó wallabi volt itt is, mint úgy általán mindenhol Tasmániában, nagyban rágták a füvet, gondolom reggeli idő volt nekik is. Nem túl félősek, akár simogatni is lehet őket. És ugyanolyan viccesen ugrálnak, mint a nagyobb kenguruk.
Ezután voltunk a keleti parton a Freycinet nemzeti parkban, ami egy elég híres kirándulóhely. Először véletlenül elmentünk egy kis öbölbe (Sleepy Bay) ahol a sziklák, az ég és az óceán nagyon jó színek adtak ki, csináltunk is sok képet róla. Utána mentünk az eredeti célhoz, a Wineglass Bayhez, amihez egy izzasztó túra vezetett, de megérte abszolút. Fürdéshez sajnos kicsit hideg volt a víz…
Utolsó nap már csak Hobart környékén mentünk erre-arra, például a Cascade sörfőzdébe. Még az 1800-as években alapította egy angol ember, aki amikor ideköltözött és mondta, hogy vállalkozást akar indítani, kapott ingyen egy jó nagy földterületet a város szélén + a börtöntöltelékekkel totál ingyen felépíttették az épületeket meg a házát meg mindent. Elég hatékony vállalkozói kedvet ösztönző programja volt az akkori kormánynak :) A sörfőzdét bemutató idegenvezetés végén volt sörkóstolás és ebéd is, ami után már egyből mentünk is a reptérre.
Szerencsére az autó leadásnál nem volt semmi gond, nem találtak rajta sérülést. Ezzel véget is ért egy nagyon jó nyaralás…:)
Mivel tiszta idő volt, a levegőből nagyon jól látszott az egész sziget. És most ez a pár repülőút alatt rájöttem, hogy ezek a belföldi repülőjáratok majdnem olyanok mint amikor otthon vonattal megyek… Elég olcsó, sokan használják és gyakran, a biztonsági intézkedések és az egész felszállási procedúra pedig sokkal lazább mint a nemzetközi járatoknál.