Szóval Melbourne-ből hétfőn továbbrepültünk Tasmániába, ami egy Magyarország méretű sziget Ausztráliától délre. Igazából Ausztrália egyik állama, úgyhogy országhatáron nem is kellett átmennünk.

Ahogy leszálltunk Hobart-ban, béreltünk egy autót aztán a délután folyamán felfedeztük nagyjából a várost, ami a legnagyobb a szigeten, kb 200 ezer lakossal. Teljesen más világ, mint Brisbane környéke, de nagyon hangulatos. Európaibb és nyugisabb, csendesebb minden. És mivel délebbre van, az időjárás is más: itt megvan normálisan a 4 évszak Magyarországhoz hasonlóan, úgyhogy itt nem volt zöld minden, hanem voltak már őszi színek.

Éjjelre találtunk egy backpackert, ami olcsó, “hátizsákos” turista szállás, sokágyas koedukált szobákkal. Soha nem aludtam ilyenben még, elég sajátos hangulata van a legkülönbözőbb tájakról érkező emberek keverékének a sulis táborokat idéző emeletes ágyas szobákban.

Kedd reggel korán felmentünk egy kilátóhoz amit tegnap este találtunk, gyönyörű volt a napfelkelte, annak ellenére is, hogy 4 fok volt és lefagyott a kezünk :D Utána egy nagyobb, 1300 méteres hegyre is felmentünk (nyilván autóval :D) ahonnan még durvább látvány volt a felhőkbe takart város. Lehet kicsit sok róla a kép de nagyon szép volt :)

Tasmánia egyébként Ausztrália többi részéhez hasonlóan börtön kolóniaként népesült be a 19. század elején, és ennek elég sok nyoma van a környéken, például börtön romok és múzeumok formájában. Mi ezek közül csak egybe mentünk be, a Port Arthur nevűbe, ami nagyon jól ki van építve és még a múzeum része is meglepően érdekes + az idegenvezető is érdekes sztorikat mondott. Nagyon tetszett az egész program, gondolat ébresztő volt.

Azon a félszigeten, ahol a börtön is van, találtunk még egy nagyon vagány helyet: brutál magas sziklafalak az óceán parton, elképesztő sziklaformákkal… a képek ezt sajnos nem adják vissza, élőben ütősebb volt. Az egyik képen az élesszeműek még engem is láthatnak integetni :)

Szerdán nagyon sokat autóztunk, át egy nagyon szép hegységen (Credle Mountain), tök jó szerpentineken, ahol rábukkantunk jó helyekre, például tavakra, vízesésekre, nagy hegyi vízerőműre, stb… A legemlékezetesebb rész az volt, hogy amikor már alig volt benzinünk, végre találtunk egy kis falut a semmi közepén, ami kb 20 házból állt, de volt egy benzinkútja. A benzinkút igazából egy sima bolt volt, de volt előtte 2 töltőállomás, egy dízeles meg egy benzines. Tankolni persze nem tudtunk csak úgy simán, mert a pisztoly le volt lakatolva egy szép nagy vas lakattal, szóval látszólag aznap még senki nem használta, pedig ez már dél körül lehetett. Kihívtuk a boltost, aki előbb leszedte a lakatot, majd felnyitotta a töltőállomás tetejét, és könyékig benyúlva lenullázta a kijelzőt, majd nagy nehezen beállította az aktuális benzinárat. Mielőtt elkezdtünk tankolni, már forgott párat a számláló, szóval kb fél literről indultunk… Na de a java még hátravolt: amikor bementem a boltba fizetni, a boltos elővett egy kis távcsövet, amivel leolvasta, hogy mennyit tankoltunk…. :DDD Tökéletes automatizáltság minden ponton :) Mindenezek után persze a fizetés is kábé 2 perces folyamat volt, mert a 6-7 éves kisfiát próbálta betanítani a pénztárgép használatára, de szegény kisrácnak az összeadás – kivonás még nem igazán ment. Lényeg a lényeg, benzinünk is lett + egy felejthetetlen élménnyünk is. Valami hasonló érzés lehet időgéppel visszamenni a múltba :)

Nem sokkal később találtunk egy “várost” is (Queenstown), ahol szintén olyan érzésünk volt, hogy a semmi közepén vagyunk és pár évvel lemaradva. De hangulatos volt, és még egy jó pizzériát is találtunk, ahol a két pizzánk mellé adtak még egy harmadikat is ajándékba ingyen üdítővel együtt. A mennyiség viszont kicsit kifogott rajtunk, nem csak ebédre ettük ezt hanem még vacsorára, sőt másnap reggelire is…. :) Erőteljes pizza szag volt a kocsiban egy jó ideig.

Hogy tuti ne aludjunk el vezetés közben, szürkület után előjött rengeteg állat az erdőből, és hát egy szerpentinen nem sok idő van észrevenni őket és lelassítani, úgyhogy Norbinak volt mit kerülgetnie. Egy wallabi (törpe kenguru) viszont így is került az autónk alá… Nem volt jó érzés a bérelt autóval a csattanás, de megúsztuk, semmi sérülés nem látszott az autón.

Estére értünk Launcestonba, ami az állam második legnagyobb városa. Itt is találtunk egy jó backpacker szállást, aztán egy angol pub-ban sikerült kb 2000 forintért inni egy 235 milliliteres pohár sört… :D

Csütörtök reggel kimentünk egy közeli park szerű helyre, ahol volt egy nagy tó, meg körbe a domboldalakon sok kilátó hely, meg függőhíd meg hasonló dolgok, elég szép volt. Ja és csomó wallabi volt itt is, mint úgy általán mindenhol Tasmániában, nagyban rágták a füvet, gondolom reggeli idő volt nekik is. Nem túl félősek, akár simogatni is lehet őket. És ugyanolyan viccesen ugrálnak, mint a nagyobb kenguruk.

Ezután voltunk a keleti parton a Freycinet nemzeti parkban, ami egy elég híres kirándulóhely. Először véletlenül elmentünk egy kis öbölbe (Sleepy Bay) ahol a sziklák, az ég és az óceán nagyon jó színek adtak ki, csináltunk is sok képet róla. Utána mentünk az eredeti célhoz, a Wineglass Bayhez, amihez egy izzasztó túra vezetett, de megérte abszolút. Fürdéshez sajnos kicsit hideg volt a víz…

Utolsó nap már csak Hobart környékén mentünk erre-arra, például a Cascade sörfőzdébe. Még az 1800-as években alapította egy angol ember, aki amikor ideköltözött és mondta, hogy vállalkozást akar indítani, kapott ingyen egy jó nagy földterületet a város szélén + a börtöntöltelékekkel totál ingyen felépíttették az épületeket meg a házát meg mindent. Elég hatékony vállalkozói kedvet ösztönző programja volt az akkori kormánynak :) A sörfőzdét bemutató idegenvezetés végén volt sörkóstolás és ebéd is, ami után már egyből mentünk is a reptérre.

Szerencsére az autó leadásnál nem volt semmi gond, nem találtak rajta sérülést. Ezzel véget is ért egy nagyon jó nyaralás…:)

Mivel tiszta idő volt, a levegőből nagyon jól látszott az egész sziget. És most ez a pár repülőút alatt rájöttem, hogy ezek a belföldi repülőjáratok majdnem olyanok mint amikor otthon vonattal megyek… Elég olcsó, sokan használják és gyakran, a biztonsági intézkedések és az egész felszállási procedúra pedig sokkal lazább mint a nemzetközi járatoknál.

Mielőtt Norbi hazament, volt még egy nagyon jó utunk. Szombat délelőtt repültünk le Melbourne-be, a reptéren várt minket két srác akiket én még nem ismertem de Norbi igen (Matt és Philip Ardeljan), hamarosan csatlakozott hozzánk a két nővérük is (Karla és Sharon) és így együtt mentünk csomó helyre a belvárosban. Nagyon-nagyon jófejek voltak, király volt ez a 2 nap velük.

Nagyobb és forgalmasabb város mint Brisbane (4 millióan lakják), és vannak benne vagány helyek. Voltunk fenn a 300 méter magas Eureka Tower-ben is, a 88. emeletről egész szép kilátás volt :) Ez a déli félteke legmagasabb kilátója.

Vasárnap voltunk gyülekezetben is ahol egyetlen embert sem ismertem, de nagyon barátságosak voltak, jó hangulat volt.

2 éjjel után hétfőn délben továbbrepültünk Tasmániába, de erről majd a következő bejegyzésben…

Április elején egy hosszú hétvégére felmentünk autóval északra, kb 1200 kilométert, egy híres-neves üdülő helyre, Whitsunday Islands-re. Este indultunk és egy jó 13 órás út után délelőttre értünk fel Airlie Beach-re. Bementünk egy utazási irodába és találtak nekünk egy egészen kedvező lehetőséget, amit rögtön le is foglaltunk és indultunk is – elég spontánra sikerült :D

Komppal átvittek minket egy szigetre (Hamilton Island), ami egy nagyon hangulatos, gyönyörű hely. Elsősorban turistáknak szól az egész, de állítólag laknak rajta 1200-an. Még saját reptere is van… 4 csillagos hotelben kaptunk szállást és ingyen használhattunk csomó szolgáltatást a szigeten (buszjárat, szauna, pezsgőfürdő, szabadtéri medencék, kajak és paddleboard használat, teniszpályák stb…)

Sok szöveg helyett inkább sok képet rakok – egész jól visszadják, hogy milyen jól nézett ki.

A második éjjelt már Airlie Beach-en töltöttük egy sulis kirándulásokra emlékeztető, 6 ágyas, vaságyas omladozó szobában :D célnak megfelelt, legalább olcsó volt. Korán reggel már le is léptünk onnan, mert lefoglaltunk még egy utat, egy másik szigetre, a Whitsunday Islandre.

Ide is komppal mentünk át, de ezen a szigeten nincs egyetlen épület se, meg áram meg térerő meg semmi ilyen se. Kaptunk kemping felszerelést (sátrakat, polifómokat, lámpákat, 2 kanna vizet) + vettünk egy halom konzervet. Egy nyugis kis öböl mellett az esőerdő szélén volt a sátrazó hely, elég jól nézett ki, és rajtunk kívül csak egy fiatal pár volt, összesen 3 sátor.

A fő nevezetesség a szigeten a világ egyik legfehérebb homokú strandja, a Whitehaven Beach. Átkellett hozzá mennünk az erdőn, aztán meg a homokos parton sétáltunk még sok-sok kilométert, úgyhogy összesen 1 nap alatt több mint 20 kilométert gyalogoltunk, ami a puha homokban kicsit többnek tűnt… :D

Láttunk jó nagy pókokat és gyíkféléket, na meg gyönyörű színeket. Nagyon vagány volt az is amikor a strand északi végén átúsztunk egy kis folyón, és a túlpart tele volt apró kék színű rákokkal, és együtt vonultak el előlünk, úgy lehetett terelni őket, mint egy birkanyájat. Ha pedig valamelyiket körbevettük és nem volt már menekülési útvonala, akkor pár másodperc alatt beásta magát a homokba.

Vízből kifutni pedig még nem láttam olyan gyorsan embert, mint amikor a reggeli fürdés közben Norbi meglátott maga mellett egy nagy ráját :DD A másik szigeten egyébként én is láttam egy szép nagyot, paddleboardon állva evezés közben, nem bántam, hogy nem rajtam vezette le a feszültségét :)

Amikor erről a szigetről visszamentünk a szárazföldre akkor egyből indultunk is már vissza Brisbane-be. Éjjel 3 körül értünk haza – nem mondom, hogy reggel könnyen sikerült visszazökkenni a nyaralásból a munkába.. :)

A hétfői napom repülőtéren indult és ott is zárult, ugyanis reggel megérkezett Vass Beni, este pedig elrepült a Dobosi Norbi.

Beni két és fél hónapra jött ki, nálunk fog lakni a Norbi helyén, aztán júliusban majd együtt repülünk haza.

Fura, hogy Norbi már el is ment, nem régen jöttünk ki, aztán már el is telt a 3 hónap. Ez egyben azt is jelenti, hogy már több, mint a fele letelt az “én időmnek” is, két és fél hónapot leszek még itt kinn.

Ja igen, az eredeti tervekkel ellentétben nem megyek haza június 18-án… Semmi kedvem nem volt itt kinn küszködni a szakdolgozattal, passzív félévre váltottam, és majd télen fogok csak lediplomázni (ha minden jól megy… :D). Így hát nem is kell hazaérnem a június végi államvizsgára, úgyhogy eltoltam a repjegyemet pár héttel későbbre, július 11-re. A vízumom július 12-ig érvényes :)

Március közepén vége lett az első kurzusnak, amit csináltam suliban, és utána volt kábé egy hónap szünet, amíg teljes munkaidőben dolgozhattam.

A kurzus végén persze le is kellett vizsgáznunk 2 tantárgyból, ami megerőltető volt, de csak összejött valahogy. Mindkét vizsga úgy zajlott, hogy megkaptuk a vizsga feladatokat, megpróbáltuk megcsinálni őket, aztán a tanárnővel együtt átbeszéltük az összeset (értsd: elmondta, hogy mit kellett volna írni), majd amikor az összesre leírtuk a jó választ, kiosztotta az “igazi” vizsgasort, ami természetesen pont ugyanaz volt, és kb 15 perc alatt szép sorban átmásoltuk rá a válaszokat. Ezután ő lepontozta őket, de persze szólt ha valahova véletlenül nem tökéletesen másoltuk át a megoldást, és akkor azt még ki tudtuk javítani.

Legalább most bebizonyosodott, hogy nem a Corvinusos vizsgaidőszak a leglazább :P

Tegnap kezdődött el egyébként a második negyedév, most már öten vagyunk az osztályban :D és azt mondta a tanárnő, hogy ez nem lesz olyan fárasztó és nehéz mint az első negyedév… :D

Eközben…

Munkahelyen április elején lejárt a próbaidőm, de megtartanak :)) azt mondták, hogy elégedettek velem + sok munka van kilátásban, úgyhogy szükségük van rám.

Elkészült az új iroda is (csak az épületen belül költöztünk át egy másik részre), ez sokkal világosabb és jobb, és kaptam számítógépet meg két nagy monitort is, úgyhogy már nem a saját laptopomat használom.

A szünetben volt egyébként 2 elég kemény hét, amikor a munkán kívül kábé csak aludni és enni volt időm. Sokat benn voltam az irodában, hétvégén + esténként meg a Sydney-ben lévő cégnek dolgoztam, mert nekik is volt 1-2 sürgős projektjük.

Na de utána volt bőven időm kipihenni magamat (meg persze elkölteni a megkeresett pénzt), mert volt két hosszabb utunk is… :) ezekről is írok hamarosan.